Egyszer már nem sikerült…

Jogos a kérdésed, egyszer már nem sikerült, miből gondolod, hogy most fog. Mindenki ezt mondja. Fogadkoznak, hogy megváltoznak, hogy másképp csinálják, hogy lefogynak, hogy sikeresek lesznek, aztán ez a kezdeti nagy lelkesedés az idővel arányosan alább hagy. Már nem lesz olyan fontos az a cél. Elvesztik a motivációjukat, és egyszerűen feladják. Van hogy meg is indokolják hogy miért és ki a hibás érte, általában a körülmények, de a lényeg, hogy feladják.

Mitől lesz ez most más?

Nagyon sok időt töltöttem tanulással, önfejlesztéssel, amiért nagyon hálás vagyok nemcsak magamnak a nyitottságomért, hanem másoknak is, akik hozzá(m)tettek a tudásukkal a fejlődésemhez.

Azt gondolom, hogy okkal találkozunk más emberekkel. Mindenkitől tanulunk valamit, de az is lehet hogy éppen mi tanítunk nekik valamit. Gondolj vissza csak az életedre, mennyi mindenkivel hozott össze a sors, és mit tanultál tőlük? Mit adtak neked? Igen, van hogy tükröt mutattak és az nem tetszett, de mégis továbbvitt téged az utadon.

Ha csak az utóbbi néhány évet tekintem, hogy a vállalkozásom fejlődésében kiknek vagyok hálás, mindenképpen megemlíteném őket, akiktől tanulhattam: Vida Ági (gazdagmami tanfolyamok) Erdélyi Norbert (weboldal, marketing), Szilágyi Balázs (keresőoptimalizálás), a Katapultos fiúk – Domán Zsolt és Szőke András (online vevőszerzés) és Pongor-Juhász Attila (marketing és vállalkozói észjárás).

Amikor vásárolok valamit, ötször meggondolom, hogy valóban szükségem van-e rá, soha nem veszek meg semmit azonnal, várok egy hetet, és ha még akkor is fontosnak tartom, csak akkor vásárolok. De a tanulással, önfejlesztéssel kapcsolatban ez nem így működik. A tanulás bármennyit megér. Nekem. Persze itt is van egy limit, de ami belefér az átmegy a rostán.

Minden könyvnek amit elolvasok, a mondanivalóján túl mindig van egy személyes üzenete is. Csak nekem. Ami pont akkor, pont nekem szól. Csak nekem. Megérint. Megváltoztatja a nézőpontomat, átformálja a gondolkodásom, helyére tesz egy puzzle darabot, fenékbe billent, felébreszti a lelkiismeretemet, mellbe vág, megdöbbent, és sorolhatnám… De mindenképp hozzámtesz valamit, ami már velem marad, amitől már több leszek, más leszek.

Az utóbbi egy évben nagyon sok könyvet olvastam és hanganyagokat hallgattam és igen, ettől várom, hogy ezt most a gyakorlatba ültetve máskéPP fogom vezetni a válllalkozásomat és a felismert hibáimat korrigálni fogom. Biztosan nem fog minden azonnal működni, de ez egy utazás. Kitérőkkel, pihenőkkel, de mindenképpen a cél felé.

Tarts velem ezen a csodálatos utazáson. 

Rajtad áll, hogy hernyó maradsz vagy pillangó leszel…
Hogy hol állsz most, az az önfejlesztésbe fektetett energiád fokmérője.

Újrakezdő "receptek"

Ha tetszett ez a blog, hasonló cipőben jársz és szeretnél a vállalkozás be vagy újraindításával kapcsolatos hasznos információkat kapni, konkrét megvalósítási lépéseket olvasni, gyere iratkozz fel a hírlevelemre és megmutatom, hogy én hogyan csinálom.