Nem minden a vállalkozás

Nem áldozhatsz fel mindent a vállalkozás oltárán.

Bármennyire is sok feladatod van, két dolog nem hiányozhat a napi vagy hetirendedből. Az egyik a mozgás, a másik pedig az a hobbi, amit szívesen csinálsz, ami kikapcsol, ami feltölt. Az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam a hobbimat, a rajzolást. Már egészen elfelelejtettem milyen érzés az alkotás öröme, amikor létrehozol valamit, valami csodaszépet, amire jó ránézni, amiről tudod, hogy te vagy a “szülőanyja”.

Imádok alkotni. Nagyon sokat inspirálódom, sok ötletet találok a pinteresten, amit különböző mappákba, táblákra gyűjtök. De néha előfordul az, hogy csak gyűjtöm, csak gyűjtöm a “pin”-eket, dagadnak a táblák – már több mint 7 ezres válogatásom van -, de a megvalósítás elmarad. Azt vettem észre, hogy az utóbbi idők nagy hajszái között épp csak egy dolgot felejtettem el. Örülni. Feltöltődni. Ha lemerül az akkumulátor, nem lesz miből építkezni. Magamat soroltam legutoljára. Minden és mindenki más fontosabb volt önmagamnál. Amikor maradt egy kis szabadidő, naná a családot választottam, aztán a sport, de a hobbimat egyszerűen kivettem a sorból. Mintha nem is létezne.

Pedig ott szunnyadt a mélyben és csak arra várt, hogy újra eljöjjön az ő ideje. Nem nyafogott, nem sírt, nem rinyált csak várt, türelmesen. Tudta hogy nem jó irányba haladok és egyszer kiborul a bili. De nem szólt, csak megvárta. Ha kiborult hát kiborult. Nem szólt akkor sem, de amikor a kezembe vettem a színes ceruzákat onnan folytattuk, ahol abbahagytuk…

Ahogy elhatároztam, hogy újra előveszem a rajzmeditációt, a rajzolást, a festést, valami különösen furcsa érzés költözött vissza belém. Ezt most biztosan nem érti mindenki, de olyan mint amikor rég elveszett kedves dolgok kerülnek meg.

Az ékkő rajzolást választottam, csoda klassz dolgok születnek ha engedjük, hogy jöjjön belőlünk a kreatív energia. Engedtem és imádtam minden percét és sajnáltam, hogy ennyi ideig csukott szemmel jártam. De most újra megtapasztaltam az alkotás semmihez sem fogható érzését.

Többek között ez volt az, ami újraélesztette a felnottszinezokeszito.hu – rajzmeditációs oldalamat is. Ha kíváncsi vagy mi az a rajzmeditáció és egyáltalán miket lehet vele alkotni, gyere nézd meg és gyönyörködj az alkotásokban:

Abból tudsz adni, amelyik tartályod tele van.
Hogy ez a tartály a szeretet, az aggodalom vagy a félelem, azt te döntöd el. Csak rajtad áll, hogy melyiket töltöd fel.

Újrakezdő "receptek"

Ha tetszett ez a blog, hasonló cipőben jársz és szeretnél a vállalkozás be vagy újraindításával kapcsolatos hasznos információkat kapni, konkrét megvalósítási lépéseket olvasni, gyere iratkozz fel a hírlevelemre és megmutatom, hogy én hogyan csinálom.