Ezzel vagy valami hasonló gondolattal Tóth Ádám egyik előadásán találkoztam (egy Marketing Amazing webinar alkalmával), ami annyira megtetszett, hogy továbbadom, mint egy lehetséges ellenőrzési pont, amit érdemes megszívlelni, amikor weboldalt készítesz.
Ádám azt mesélte, hogy amikor egy weboldalról véleményt mond vagy fejlesztési javaslatot ad, először odaállítja a laptop elé a megbízót az oldalával, hátrébb állítja vagy két méterre és megkéri az illetőt, hogy ilyen távolságra állva mit tud elolvasni a saját weboldalából. Kéri, hogy olvassa fel hangosan. Ilyen távolból nyilván csak a címsor látható. Majd ezután megkérdi tőle, ha ő lenne a vásárló, ez alapján vásárolna-e magától?
Zseniális feladat. Mert pont arra hívja fel a figyelmet, hogy általában a címsorokat olvassuk csak el.
Úgy “olvasunk” weboldalt, mint ahogy a facebook-ot.
Görgetjük lefelé. Jó esetben a címsor az, ami eljut az agyunkig. Az apróbetűst általában már nem olvassuk el.
Ha a címsorokat összeolvasuk – ezt hívja ő címsorsztorinak – akkor annak egy olyan történetet kell sugalljon, ami igazán megnyerő és lefedi a vállalkozás minden területét, hogy kinek miben tud segíteni, magát a hitvallást. Csak próbáld ki random, nyiss meg oldalakat és kezd el összeolvasni a címsorokat. Elég megnyerő? Kiderül, hogy mivel foglalkozik a cég vagy unalmas?
Na most nyisd meg a saját oldalad ha van (ha nincs akkor gondolkodj el, milyen címsorokkal írnád le magad és erre emlékezz, amikor építed az oldalad) és végezd el a feladatot ismét.
Elégedett vagy? Esetleg csalódtál? Most nézd meg, hogy szerinted mi hiányzik a címsorokból! Írd össze.
Most pedig nézd meg, hogy melyik fejezetcímet tudnád úgy átírni, hogy ezek az új gondolatok mind szerepeljenek benne. Most egyszerűen javítsd át.
Írd át a címsoraidat.
Gratulálok, máris sokat tettél azért, hogy aki az oldaladra látogat, ne rohanjon el az első néhány másodperc alatt, hanem sokkal több időt töltsön nálad, ismerjen meg és esélyt adjon neked a közös munkára.
Mit adott nekem ez a feladat?
Bevallom, éppen a felnottszinezokeszito.hu új rajzmeditációs oldalam újragombolásán dolgoztam, amikor hallottam Ádám előadását, és az volt az első reakcióm, hogy összeolvassam a címsorokat. Nem voltam teljesen elégedett, de pl. amikor a vevővéleményekhez értem, a H3 címsor az éppen a véleményadó nevei voltak, így azokat összeolvasva jöttem rá, hogy ez milyen ciki, Jutka, Kitti, Enikő, stb… Akkor jöttem rá, hogy ugyan a DIVI oda kérte a nevet, de mi lenne ha a címsorba a vélemények egy mondatba kerülnének, amik röviden de kifejezik az érzést…, így lett a nevek végeláthatatlan sorából olyasmi, hogy: “visszatért az alkotásvágyam”, “lecsendesíti a lelkem”, “visszaadod a hitünket”, “tele lettem energiával” stb. Egy pici módosítás és mégis változott az üzenet amit átadok. Mintegy kiemeltem a lényeget.
Kicsit olyan mint amikor a filmbemutatókon a legjobb jelenetek kerülnek bele az előzetesbe, itt is a legnagyobb ígéretek kell hogy megjelenjenek a címsorban.
Próbáld ki.
1 + 1 > 2
Mert azok boldogulnak jobban, akik elfogadják mások segítségét.
Újrakezdő "receptek"
Ha tetszett ez a blog, hasonló cipőben jársz és szeretnél a vállalkozás be vagy újraindításával kapcsolatos hasznos információkat kapni, konkrét megvalósítási lépéseket olvasni, gyere iratkozz fel a hírlevelemre és megmutatom, hogy én hogyan csinálom.